Két hónappal később:

Lizy és Sam az esküvőjük után, épp a nászútjukat töltötték egy gyönyörű szigeten. Így pihenték ki az elmúlt hónapokat, amik örökre nyomot hagytak mindkettőjükben. Mary aki végül is a barátjuk lett azok után is amik történtek, és sokat segített nekik miután végeztek a démonnal. Amellett a régi házba visszaköltöztek, amit a tűzeset után újjáépítettek, így Marynek is jutott bőven hely. Így teltek a napok. Ahogy ez a mai is amikor Samantha épp felöltözött, hogy meglátogassa Deant akit ma engednek ki a kórházból, hiszen a démon okozta sérülések gyógyulása elhúzódott. Így épp indulni készült mikor Mary ért éppen haza.

-szia, épp a bevásárlásból jövök hogy amikor Lizyék hazajönnek ne legyen gondjuk semmire.

-kedves vagy! Én most elmegyek, valamikor délután jövök vissza- mondta Samantha majd kiment, beült a Chevybe és a kórházhoz hajtott. Mikor megállt előtte, Dean kórtermében épp nyitva volt az ablak így hallotta is.

-jaj baby de jó hallani a hangod- mondta félhangosan Dean, mire a többi beteg csak furán nézett rá. Pár perc múlva Samantha lépett be a kórteremben, Dean pedig feállt hogy üdvözölje.

-már vártalak- mondta majd megcsókolta szerelmét.

-én pedig hogy végre haza gyere.- mosolygott Samantha- elvileg Sam és Lizy is ma érnek haza, bár nem lehet tudni

-nagyon hiányoztál- ölelte meg Dean a lányt.

-hiszen tegnap is itt voltam, meg azelőtt, sőt még azelőtt is!

-tudom de az éjszakák, borzalmasak nélküled.- tette hozzá Dean

-meghiszem, na gyere menjünk! Sok dolgunk van még!- mondta Samantha majd felkapta Dean táskáját és elhagyták a kórházat. De nem haza mentek hanem a temetőbe. Dean szerette volna meglátogatni az apja sírhelyét amit jelképesen állítottak neki. Így Samantha odavitte majd együtt mentek a sírhoz.

-szia apa- köszönt oda Dean- hiányzol! Nagyon. Ha belegondolok hogy mennyi mindent köszönhetek neked, szégyellek ideállni- mondta Dean mire Samantha a vállára tette a kezét.- köszönöm apa, azt hogy Samantha itt lehet velem, és hogy szerethetem.- mondta majd lerakta a virágot Samantha sírra és visszasétáltak a Chevyhez ahonnan Dean még visszanézett a sírra.

-még maradhatunk ha akarod?!

-nem. Most már tudom!- mondta Dean bár Samantha nem nagyon értette de nem is kérdezte, így vissza hajtottak a házhoz, de mielőtt bementek volna Dean elkapta Samantha kezét.

-tudod ez alatt a két hónap alatt volt időm gondolkodni. Elég sokat!! Arra jutottam hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere.

-tényleg?- pirult bele a bókba Samantha

-bizony, és hogy ezt bizonyítsam hoztam neked vmit!- mondta Dean majd egy kis szív alakú tartót vett elő. – ez a tied- adta oda a lánynak aki elvette tőle és kinyitotta.

-Dean…ez…gyönyörű!- állt el a szava a látványtól, amit egy ezüst gyűrű nyújtott neki.

-és hordod is majd?

-attól függ meddig kellene hordani?

-mondjuk, amíg a halál el nem választ?!- mosolygott Dean majd szerelme újára húzta a gyűrűt.

-köszönöm!

-erre igen szokott lenni a válasz de elfogadom- mondta Dean majd megcsókolta szerelmét és így az ő boldogságuk is beteljesedni látszott, ahogyan Saméké is.

Így a Dean és Sam sok utazás és harc után meglelte a boldogságot két olyan lány mellett akik szintén sokat megéltek, de most kölcsönösen boldoggá tették egymást, nem is sejtve hogy a vér nem válik vízzé!!!