5. fejezet

Különös támadás

Mikor kihozták a kávét Sam elment a mosdóba így Dean és Rya kettesben maradtak. Először egyikük sem tudott vagy nem akart megszólalni, kicsit kínos volt ez a szitu miután Rya nem mondta meg hogy őt keresik. Majd két korty kávé után Dean megtörte a csendet:

-tehát te vagy Rya, tudod amikor a teljes nevedet hallottam nem tudtam hogy te vagy, de  így már más! Nem mondom 20 év.- csodálkozott el Dean

-igen 20 éve találkoztunk először, de én soha nem felejtettem el azt a napot- mondta Rya de mikor befejezte már akkor zavarban volt, tudta ezt nem igy kellett volna fogalmazni. Dean ki is használta

-és miért nem felejtetted el? Csak nem miattam?- kacérkodott Dean

-hihetetlen hogy abból az édes kisfiúból egy nagyképű szoknyapecér lett. De nem nem miattad hanem mert az volt az eslő nap a suliban, és mert új volt minden.- vágta ki magát Rya

-értem, persze és mi lett veled azóta?

-mi lett volna, felnőttem, egyetemre járok!

-na és a szüleid?

-ők- majd egy kis szünetet tartott, eközben ért vissza Sam az asztalhoz- ők elválltak, azaz anyu ott hagyta apámat vmi hülye indokkal miszerint megbolondult mert szellemeket lát és mert látott vmit ami egy kicsit számomra is merész lenne ha..

-ha??- kérdezte Dean

-ha nem láttam volna akkor 20 éve azt a dolgot Sammy szobájában- fejezte be Rya

-a neve Sam!- vágta rá Dean

-Deaan- nézett rá szúrósan Sam- nyugodtan szólíts Sammynek- majd mosolyogva ránézett Ryára.

-köszi- majd visszamosolygott

-ha befejeztétek az édelgést visszatérhetnénk a tárgya- morgott Dean, majd folytatta- szóval te láttad azt a démont ami ott volt akkor?

- démon? Az egy ember volt, bár tény sárga szemei voltak dehogy démon, megőrültél, apám is ezt hajtogatta állandóan, démonok!

- ezért válltak el a szüleid? –kérdezte Sam

-igen azt hiszem de nem tudom, miután elválltak én eljöttem otthonról. Azóta egyedül élek, suliba járok.-

-unalmasan hangzik-, fűzte hozzá Dean

- úgy gondolod? Lehet unalmas dolgozni mellette tanulni és lakbért fizetni és mindemellett élni 15 évesen.- fakadt ki Rya, mire Dean kicsit megszeppent.

-én úgy értettem..

-pontosan tudom, hogy értetted- fejezte be Rya

-jó nos mi apánktól kaptuk az utasítás miszerint téged keressünk- kezdte Sam- de egyelőre nem tudjuk miért.

-apátoktól?- ijedt meg Rya

-igen miért? mi baj van olyan sápadt lettél- mondta Sam

-nem, öhm. Csak semmi, szóval apátok azt mondta, keressetek engem?

-igen- válaszolt Dean- dehogy miért és minek az nem tudjuk, és ahogy a helyzet áll nem is fogjuk megtudni. Gyere Sam menjünk fáradt, vagyok-, mondta majd felállt az asztaltól!

- de Dean, várj már, ne haragudj Rya később még beszélünk!- majd Sam Dean után sietett.

Rya pedig ott maradt az asztalnál, kicsit rosszul esett neki Dean viselkedése, de most más gondja volt. Nem értette John miért küldte a fiat ezért elő kotorta azt a papírt amin a szám volt, majd tárcsázta, becsöngött majd egy férfi hang vette fel:

-igen?- szólt bele elváltoztatva a hangját.

-Barna volt a kerítés és jobbról a harmadik szuvas- mondta Rya a szöveget amit úgymond kódként használtak.

-te vagy az jó, nos mi van?

-mi lenne, elmagyaráznád mi ez az egész? Miért jöttek ide a fiúk engem keresve, legalább vmi indokot mondhattam volna de így olyan volt mint amikor a gólyabálon voltam.

- nyugi nem lesz gond, így tudsz a közelükben lenni- mondta nyugodtan John

-igy maximum hülyének néznek- dühöngött Rya

-nyugodj meg!! Most le kell tennem majd még beszélünk! szia- mondta John és letette.

-mi?? héj ne tedd le hallod, a franc esne beléd!- kiabált Rya

Majd haza indult. A nap gyorsan elszaladt azzal kezdve hogy elaludt aztán ez a találkozás a fiúkkal, ezeken gondolkozott mikor hazafele sétált. Közben leszállt az este és kihalttá váltak az utcák. Rya gyorsabbra vette a tempót, de már úgy is csak kétutcányira volt a lakása. Mikor a kapuhoz ért egy fura árny volt mögötte. Mikor megfordult nem látott semmit. Azt hitte, képzelődik, de mikor újra próbálta nyitni az ajtót valaki hátulról elkapta, és neki repítette a járda szélén álló szemétkupacnak. Rya ezek után sem látott semmit csak azt érezte, hogy vmi fojtogatja. Próbálta ellökni magától, de nem tudta, erősebb volt nála. Mikor már alig kapott levegőt hallott egy nagy durranás és a szellem köddé vált és a szorító érzés is megszűnt. Sam és Dean volt az, akik kősóval ijesztették el a szellemet. Majd oda szaladtak és felsegítették Ryat.

-köszönöm- mondta kicsit rekedten Rya

-semmiség te jól vagy?- kérdezte Sam

-jobban, de mit kerestetek itt? Már nem mintha gond lett volna csak..

-mi csak elköszönni jöttünk, de úgy látom lesz még munkánk is- válaszolt Dean

-munka? Ezt hogy érted?- kérdezte Rya

-tudod ez a munkánk, embereket menteni lényeket ölni ez egy olyan családi vállalkozás.- mondta Dean.

-hűű ez, izginek tűnik, de most akkor ez azt jelenti hogy ami rám támadt az egy…

-egy démon volt-fejezte be Sam

-démon? Jeszus.- képedt el Rya

-az de egyelőre elüldöztük.

-egyelőre????

-igen eddig találkoztál már ezzel? Úgy értem hallottál esetleg zajokat, vagy láttál vmi érdekes dolgot?- érdeklődött Sam

-zajokat?

-Nem, nem semmit ez volt az első eset.- válaszolta Rya

- de nem az utolsó- vágta rá Dean